A szakértők szerint súlyos tévhit, hogy csak a világos bőrű és hajszínű emberekre veszélyes az erős napsugárzás, noha kétségtelen, hogy nagyobb figyelmet igényelnek azok, akik nehezen barnulnak vagy hajlamosak a leégésre.
Blogunkon korábban több szezonális, nyárhoz köthető megbetegedést, illetve panaszt is bemutattunk már. A hőség okozta rosszullétek közül elsőként a napszúrásról és a hőgutáról cikkeztünk, majd arra hívtuk fel a figyelmet, hogy világszerte, így Magyarországon is ugrásszerűen megnőtt a melanomás esetek száma. Sőt: a nyár elején a klímaberendezéssel nem rendelkező háztartásokban élőknek gyűjtöttünk össze hasznos tippeket a legforróbb nyári napok átvészelésére.
Ám amikor huzamosabb időt töltünk a napon, nem csak a rákos megbetegedésektől, a napszúrástól és a hőgutától tarthatunk. Ebben a cikkünkben az egyik legtipikusabb nyári kellemetlenségről, a napégésről, illetve annak kezeléséről, csillapításáról fogunk írni.
Miért fáj a napégés?
Napégésnek az erős UV-sugárzás hatására kialakuló és a bőrünkön jelentkező égési sérülést nevezzük, amelynek jellegzetes tüneteit valószínűleg mindannyian jól ismerjük, tapasztaltuk már. Amikor leégünk, a bőrünk kivörösödik, érintése forróvá válik, fájdalom jelentkezik. Kísérőtünet lehet még a bőrön jelentkező viszkető érzés, a hámlás, a hólyagosodás, a hidegrázás vagy akár a kimerültség is.
Az UV-sugárzás DNS-károsító hatása miatt az erős napsütésnek kitett bőrön megnő a bőrrák és a melanoma kialakulásának valószínűsége. “Bizonyos bőrszínnel többet lehet a napon tartózkodni, ez tény. Egészen más kockázatokkal kell számolniuk az érzékeny bőrűeknek, akik sosem barnulnak, csak leégnek, mint a mediterrán típusúaknak, akik gyorsan barnulnak és nehezen égnek le“ – magyarázta dr. Csete Béla bőrgyógyász és onkológus szakorvos a Házi Patika egyik korábbi cikkében.
A bőrünk ráadásul nem felejt, minden egyes leégés maradandó nyomot hagy benne, a többszöri napégés hosszú távon a bőr ráncosodásához és pigmentfoltok megjelenéséhez vezethet – hívta fel a figyelmet Kiss Borbála bőrgyógyász-onkológus, a Debreceni Egyetem Bőrgyógyászati Klinika tanársegédje az intézmény Klinikai Központjának honlapján.
Hatvan felett már ne napfürdőzzünk
Bár sokat hallunk a napsütés kedvező hatásairól, a fentebb említett kockázatok miatt a szakemberek a hatvan év felettieknek már egyáltalán nem ajánlják sem a napozást, sem a szoláriumozást.
“Főleg idős korban, 50-60 évesen jelentkeznek a bőr olyan daganatos betegségei, amelyek a melanómával ellentétben nem végzetes kimenetelűek, de nagyon veszélyesek.
A nyári szezon előtt korlátozzuk a napozást, mert ezzel el lehet kerülni a laphámrák és a bazálsejtes rák kialakulását. A nem melanóma típusú daganatos bőrbetegségek azért jellemzőek az időskorban, mert a bőr az évek alatt összegyűjti, halmozza a sugárzást” – írta korábban a WebBeteg.
Hogyan védekezzünk a leégés ellen?
A nyári forróság, az erős napsugárzás és a hőség okozta rosszullétek ellen a következő – jól bevált – módszerekkel védekezhetünk a leghatékonyabban.
- 11 és 15 óra között kerüljük a tűző napon való tartózkodást. Ezekben az órákban a legerősebb az UV-sugárzás.
- Ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre! Akkor is igyunk, amikor nem érezzük maugunkat szomjasnak. Ha a napi folyadékbevitelünk nem éri el a két litert, sürgősen emeljük meg a vízadagunkat.
- Viseljünk lenge, természetes anyagokból készült, jól szellőző ruhákat, amelyek elfedik a napégésre legkényesebb testrészeinket.
- Ne feledkezzünk meg a fejünk védelméről sem: tegyünk magunkra szalmakalapot, kendőt vagy bármilyen egyéb fejfedőt.
- Válasszunk magunknak széles hatásspektrumú fényvédőt, amivel naponta többször, akár egy-két óránként bekenjük magunkat! Fontos, hogy ne spóroljunk vele, a csomagoláson feltüntetett fényvédelem csak bőségesen adagolt naptejjel érhető el.
“A fényvédelemmel kapcsolatban ma már nem a fényvédő kenőcsök használata áll az első helyen, hanem
a napfény fizikai kerülése, a ruházattal, kalappal és egyebekkel való védekezés, és csak ezután jönnek a fényvédők.
A helyes magatartás tehát: ésszerűen kerülni a napot, ismerni bőrtípusunkat és ennek megfelelően élni” – figyelmeztetett a Kecskeméti Bőrgyógyászat képviseletében dr. Török László a Daganatok.hu oldalon.
Mit tegyünk, ha már megtörtént a baj?
A szakemberek szerint a napégésre leggyakrabban használt házi praktikák – a leégett bőrre tett tejföl, joghurt, sör és paradicsomszeletek – használata nem javasolt, mert ezek olyan baktériumokat tartalmazhatnak, amelyek a bőrbe jutva fertőzést okozhatnak és fokozhatják a gyulladást.
“Bármilyen mértékű a leégés, a legfontosabb a sok víz és C-vitamin fogyasztása, hűvös helyen pihenés. A bőrön keresztül folyadékot veszít az, aki leégett a napon, ettől ki is száradhat, ezért legalább 2,5-3 liter vizet meg kell innia. A fájó bőrnek jólesik a hűtés, de ezt csakis kézmeleg vízzel tegyük, mert a nagyon hideg víz összehúzza az ereket és fokozza a károsodást” – javasolja Kiss Borbála a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának honlapján.
A gyógynövényeink is segíthetnek
A bükki füvesember, Szabó Gyuri bácsi a Sokszínű Vidék cikkében négy gyógynövényt javasol a leégett bőr kezelésére. A gyógynövények szakértője a napégés elsőszámú ellenszereként az aloe verát nevezte meg, kifejezetten leégésre és égési sérülésekre ajánlotta az orbáncfű olajos kivonatát, továbbá kiemelte a szinte minden bőrbaj ellen bevethető körömvirágot és a kamillás borogatás gyulladáscsökkentő hatását is.
A napégés tüneteit akár a fürdőszobánkban is csillapíthatjuk. A levendula például nemcsak az ellazulásban segít, hanem fájdalomcsillapító és sebgyógyító hatása is van. A Házi Patika éppen ezért azt javasolja, hogy cseppentsünk 6-8 cseppet az olajából a fürdővizünkbe, ez segít megnyugtatni a bőrünket.
A népi gyógyászat a keserűsós fürdő mellett a tejes fürdőt is ajánlja leégés ellen. A tejsav a gyengéd hámlasztást segíti elő, a tej zsírtartalma pedig hidratál, gyorsítja a leégett bőr regenerálódást. Az oldal egy kád vízhez két nagy pohár tej hozzáadását javasolja.
Amennyiben úgy érzi, nehézséget okoz a fürdés, félelmet kelt önben a kádba való beszállás, olvasson tovább honlapunkon a kádajtókról, amelyekkel jelentősen csökkenthető a fürdőszobai balesetek száma. Ha nem szeretne lemaradni a tartalmainkról, kövessen minket a Facebookon is!