“Az olvasás segít élni, életben maradni, növeli az empátiát, a másik ember és a világ megértését” – vallotta Vekerdy Tamás, az egyik leghíresebb magyar gyerekpszichológus. A 2019-es haláláig rendkívül aktív pszichológus és író eredetileg világcsavargónak készült, végül azonban igazi szaktekintély, illetve számos könyv szerzője lett, akinek a közösségi médiában megosztott gondolatait is több százezer ember követte.

Noha az elektronikus eszközök – előbb a tévék, majd az okoskészülékek – térnyerésével egyre kevesebb könyvet fogyasztunk, még mindig olvasunk, csak már mást és máshogyan: főleg online, kevésbé fókuszáltan és töredezetten, a rengeteg ingyen rendelkezésre álló tartalom miatt csupán bele-belekapva egy-egy szövegbe. Sokan az idő- és a pénzhiányra hivatkozva zárják ki az életükből a könyveket.

A TÁRKI 2020 szeptemberében publikált kutatása szerint tavaly a felnőtt magyar lakosság mindössze 13 százaléka olvasott rendszeresen (legalább hetente) könyveket – csak hogy lássuk a tendenciát: 2005-ben ez az érték még 25 százalék volt. És még egy drámai adat: 2020-ban a felnőtt magyar népesség csaknem 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy soha vagy szinte soha nem szokott könyvet vásárolni. Azok viszont, akik olvasnak, átlagosan 37 könyvet olvasnak el évente.

„Az olvasás az aktív fantáziánkat fejleszti; merőben más képességeinket mozgósítja, mint a ránk erőltetett képekkel dolgozó, bennünket passzivitásra kényszerítő vizuális műfajok”

– állapította meg Spiró György is.

De miért nem olvasunk akkor többet?

Néhány éve nagyot futott az interneten a Quartz azon cikke, amelyben a szerző, Charles Chu azt állította: egy átlagos amerikai felnőtt akár kétszáz könyvet is elolvashatna évente, ha lejönne a közösségi oldalakról. Chu utánajárása szerint egy amerikai évi 608 órát tölt közösségi oldalakon és évi 1642 órát a tévékészülék előtt. Ízlelgessük kicsit ezeket a számokat, és képzeljük el, mennyi mindenre (lenne) elég ez az idő, ha mással töltenénk!

Hogy hogyan jön ki ez a szám? Ha elfogadjuk, hogy egy regény átlagosan 50 ezer szóból áll, és hogy egy átlagos amerikai 200-400 szót tud elolvasni percenként, akkor némi matekozással összeáll, hogy évi 200 könyvet (azaz 10 millió szót) az olvasási sebességünktől függően 4-800 óra alatt tudnánk magunkévá tenni. (Ha bővebben érdekli a téma, Chu cikkét – eredeti nyelven – a Quartz oldalán olvashatja.)

Remek, de akkor miért nem olvasunk el mi is kétszáz könyvet évente?! Valószínűleg azért, mert az olvasás fókuszáltabb figyelmet követel, könnyebb és kényelmesebb görgetni és bele-belekapni egy-egy rövidebb írásba, mint ténylegesen elmélyülni egy témában vagy történetben.

Pedig olvasni nem csupán jó móka, ami mellesleg műveltté tesz, bővíti az ismereteinket, hanem számos tudományosan bizonyított pozitív hatása is van. Vegyük csak a legegyértelműbbeket: gazdagítja a szókincsünket, csökkenti a stresszt, javítja a memóriánkat. De több nemzetközi kutatás azt is kimutatta már, hogy a rendszeres olvasás lassítja az Alzheimer-kór és a demencia kialakulását, valamint csökkenti a stresszt, fejleszti a memóriát, növeli a koncentráló képességet és nem utolsó sorban kellemes kikapcsolódást is nyújt.

Ha nem olvasunk, még a demokrácia is veszélybe kerül

“Az olvasás a nézőpontváltás technológiája. Ha valaki más gondolatai járnak a fejünkben, az ő nézőpontjából szemléljük a világot. Nem egyszerűen befogadjuk azokat a látnivalókat és hangokat, amelyeket első kézből nem tapasztalhattunk meg, hanem belépünk az illető fejébe, és átmenetileg azonosulunk a véleményével és a reakcióival” – állapította meg Steven Pinker, az ismert kognitív pszichológus.

Az irodalom lényegében szimuláció, úgy viselkedik, mint egy legyengített kórokozót tartalmazó vakcina, írta a Hvg.hu is nemrég Maryanne Wolf amerikai olvasáskutató és más pályatársak munkái nyomán. Mint kiderült: az olvasás során szerzett érzések és élmények olyan lenyomatot hagynak az agyban, mintha az olvasottak valóban megtörténtek volna velünk. Sőt, egy igazán jó olvasmány még az agyunkat is áthuzalozza.

Wolf szerint a minőségi, elsősorban szépirodalmi szövegek nyitott, empatikus, kritikusan gondolkodó állampolgárokat nevelnek, ezért ha a koncentrált olvasás (az ún. deep reading) háttérbe szorul – márpedig az olvasási szokásokról szóló kutatások erre engednek következtetni –, az lényegében a demokráciát veszélyezteti.

Bárhol csinálhatjuk, mégsem csináljuk

Az olvasásnak az az egyik legnagyobb előnye, hogy szinte bárhol megtehetjük, mivel a legtöbb könyv nem foglal sok helyet (leszámítva az albumokat és néhány vaskosabb kötetet), lényegében bárhová magunkkal vihetjük az aktuális olvasmányunkat. Olvashatunk a kanapén, a kertben, az erkélyen, a strandon, a parkban egy fa alatt, egy padon ülve, szinte bárhol.

Bár klisének tűnhet, nagyon sokan esküsznek a fürdőkádban való olvasásra, amit jól jelez, hogy ennek a főleg filmekből és magazinokból ismert szeánsznak még világnapot is szenteltek. Ezt február 9-én ünneplik a legtudatosabb kádban olvasók, de természetesen az év bármelyik napján magunkhoz vehetünk egy-egy könyvet, amikor a vízben ázunk. Ilyenkor nem csupán a regény cselekményében, hanem a kád habjaiban is elmerülhetünk.

Csak arra figyeljünk nagyon, hogy a könyv ne merüljön velünk a fürdővízbe!

Ha szívesen olvasna arról, hogyan változtathatjuk biztonságosabbá a fürdőszobáinkat, hogyan tehetjük könnyebbé a kádba való beszállást, illetve az onnan való kiszállást, akkor keresse fel oldalunk A kádajtóról című menüpontját. Jusson eszünkbe: a kiegészítőként vásárolt fürdőpadunkat akár könyöktámaszként is használhatjuk.

Az időskori magány ellenszere

Több szakember az irodalomterápiás beszélgetéseket is szívesen javasolja az idősebb korosztálynak. “Olvasásszociológiai felmérésekből ismert, hogy az idősebb korosztály tölt legtöbb időt olvasással. (…) E korosztálynak nagy problémája a magány, az elszigeteltség, a korábbi, célt és értelmet adó tevékenységek megszűnése, így a hasznosságtudat és kompetenciaérzés biztosítása az irodalomterápiás foglalkozás fontos feladata” – írja honlapján a Magyar Irodalomterápiás Társaság.

A MIT álláspontja szerint az irodalomterápiás foglalkozásoknak fejlesztő hatásuk van, a lelki és szellemi egészség megőrzésében is segítenek, a kiscsoportos alkalmak során ráadásul a közösséghez való alkalmazkodás képessége is erősödik. Az időseknek napló vezetését és emlékiratok készítését is javasolják – és nem csupán a dokumentációs értékük miatt. “Az írás közismert hatása, hogy intenzíven segíti a pszichés feszültségek, traumák „kibeszélését”, az élettörténet megfogalmazása (önéletírás) pedig az életútra történő visszatekintés, az utólagos értelemadás folyamatában hasznos eszköz.”

Tudnunk és értenünk kell viszont, hogy az olvasással nem a környezetünknek és mások elvárásainak kell megfelelnünk. Inkább magunk szórakoztatása és fejlesztése miatt válasszunk magunknak olvasmányokat!

Ahogy Csoóri Sándor fogalmazott:

“Aki kinyit (…) egy könyvet, mindenekelőtt önmagát nyitja ki. Nem az író s nem is az író által teremtett alakok fájdalmába vagy reményébe ütközik, hanem saját magáéba.”