Előző bejegyzésünkben a gyerekek szemszögéből jártuk körül a fürdés témakörét. Arra kerestük a választ, hogy vajon miért szeretnek és miért nem szeretnek kádban fürdeni a család legkisebb tagjai.
Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy sokszor mi, felnőttek sem szívesen szállunk be a fürdőkádba. Alighanem mindenkivel előfordult már, például, hogy utazás során nem éppen bizalomgerjesztő fürdőszobában találta magát, ahol kétszer is meggondolta, hogy használatba vegye-e a kádat.
Ahogyan barátságtalan, úgy meghökkentő fürdőszobából sincs hiány a Földön (sőt némelyiket látva úgy érezzük, nem is a Földön járunk már).
Ezekből szedtünk össze párat az érdekességek és különlegességek kedvelőinek.
Sárga tengeralattjáró (Yellow Submarine)
Bár a fürdőszoba csempéjével kapcsolatban már többször adtunk mi is tanácsot (itt és itt), de az apró mozaikokból összeálló falburkolat eddig nem került szóba.
Pedig a mozaik burkolásban is rejlenek lehetőségek, amelyre, ráadásul, még rá is lehet tenni egy lapáttal.
Hogy hogyan? Leginkább a színhasználattal.
Egy San Francisco-ban található fürdőszobát megszámlálhatatlan mennyiségű mozaik fed a legkülönbözőbb színárnyalatokban. Állítólag a ház minden szobája valamilyen tematika szerint lett megálmodva. A fürdőszobában ez a téma nem más, mint a The Beatles Yellow Submarine (Sárga tengeralattjáró) című slágere.
A falat (és a plafont!) fedő mozaikok óceáni környezetet ábrázolnak igen részletgazdagon: polipok, csikóhalak, medúzák, vízi növények rajzolódnak ki a színkavalkádból. A mennyezetről lelóg egy sárgaréz periszkóp, az ablakok pedig (amelyek vélhetően csak álablakok) kerekek – mintha valóban egy tengeralattjáró belsejében lennénk.
És természetesen itt van a kultikus liverpooli banda négy tagja is: John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr animációs filmes változatai a kádra festve lesnek ki egy-egy kerek ablakon.
A fürdőszoba minden szeglete átgondolt, egész biztosan rendhagyó élmény lehet ebben a fürdőkádban a habokba merülni és közben nézelődve még több kidolgozott részletet felfedezni.
Ide kattintva érdemes figyelmesen megvizsgálni a fürdőszobáról készült képeket, minden sarka megér pár perc vizsgálódást.
Hadifoglyok Arizonában
Sokan szoktak panaszkodni fürdőszobájuk (apró) méretére. Igaz, a hadifoglyok talán nem tartoznak a hangosan panaszkodók közé – mégis, egy hadifoglyok számára épített ház parányi fürdőszobájában hoztak létre olyan zuhanyt, amely teljesen felborítja a szűk terekhez társított minden előzetes gondolatunkat.
A zuhanytálcaként szolgáló hordót ugyanis a kis helyiség közepére helyezték. Így, bár a kis fürdő – méretéből adódóan – biztonságérzetet szülhetne, azzal, hogy a kellős közepén, ráadásul egy átlátszó zuhanyfüggöny mögött kell mosakodni, a biztonságérzet gyakorlatilag megszűnik.
Tény, hogy tagadhatatlanul eredeti és stílusos a kialakítás, de felvet néhány kérdést. Például, hogy mibe lehet kapaszkodni a magas perem átlépésekor?
Az arizonai épület, a jelenlegi tulajdonosa szerint, az 1940-es években hadifoglyok elhelyezését szolgálta, és meglehetősen egyedi karaktere van, amit a fürdőszoba kialakítása is remekül szemléltet.
A zuhanyról készült képet ide kattintva lehet megtekinteni, és érdemes végiggondolni, vajon ki, hogyan reagálna, ha egy szállodában ilyen fürdőszoba fogadná…
Elrettentő példa
Korábban adtunk itt pár tippet arra vonatkozóan, hogy mire érdemes figyelni a fürdőszoba színeinek megválasztásánál. A csempe és a bútorok színén bizony sok múlik, és nem csak azért, mert a jó árnyalatok képesek stílust és karaktert adni a fürdőnek, vagy épp remek hangulatot varázsolni.
Természetesen nem árt, ha a fürdőszoba színvilága és dizájnja illeszkedik az egész lakás vagy ház jellegéhez, de a túl erős színek használatát azért jobb átgondolni.
Nem tette ezt meg az a vakmerő ember, aki az erre a linkre kattintva látható fürdőszobát megálmodta. Az élénk piros és a fekete szín olyan kombinációját alkalmazta fürdőjében, amelyről azt hinnénk, hogy csak egy szürreális filmben köszönhetnek vissza ránk (persze lehet, hogy egy filmforgatás helyszínéül szolgált a ház). A látvány, tulajdonképpen, önmagáért beszél, de hogy milyen üzenetet közvetít, azt nehéz lenne röviden és egyértelműen megfogalmazni. Már csak azért is, mert eléggé eltér róla az emberek véleménye. Vannak akik őszintén csodálják, és a lehetőséget látják benne, míg mások a Sátán fürdőszobájának titulálják.
Gyanítható, hogy belsőépítészek és lakberendezők elrettentő példaként mutogatnák inkább ezt a képet, de nem tudhatjuk mit hoz a jövő, talán pár év múlva az erős színhasználat lesz a trend a fürdőszobák kialakításakor.
A mosdó, mely bearanyozza a napod
Némiképp kilóg a listából a Dolce and Gabbana Gold étterem mellékhelyisége, elvégre nem egy fürdőszobáról van szó. Abban viszont nagyon is hasonlít az eddig bemutatottakhoz, hogy rendkívüli és rendhagyó, hosszú időre bevési magát az ember emlékezetébe.
Az előkelő milánói étterem egyébként sem a visszafogottságáról híres, a mosdó csupán illeszkedik az egész hely varázsához. Mindent arany borít, a lámpáktól kezdve, egészen a lépcsőkig. A hely vendégei is hasonlóan előkelők, gyakran keresik fel világhírű zenei- és filmsztárok, vagy épp sikeres sportolók.
De akármennyire is egyértelmű, hogy egy exkluzív luxus étteremben vagyunk, mégsem tűnik magától értetődőnek, hogy az illemhelyet keresve is egy ilyen pazar helyiségben találjuk magunkat. Végtelenül elegáns és kifinomult a mellékhelyiség: a csillogó üveg, az aranyozott dekoráció, a márványpadló és márvány mosdókagyló, valamint az egészet kihangsúlyozó világítás nem igazán hagy kívánnivalót maga után.
Bele se merünk gondolni, vajon a konyha vagy a személyzeti mosdó hogy nézhet ki, de ha esetleg ott már fukarkodtak a lélegzetelállító elemekkel, nem csodálkoznánk, ha az itt dolgozók is a vendégeknek fenntartott illemhelyet használnák.
Itt lehet megtekinteni az egyedülálló és híres mellékhelyiségről pár képet, de az igazán bátrak Milánóban járva akár megkísérelhetik élőben is a megtekintését.
Fürdőkádajtó
A fentebb bemutatott fürdőszobákkal, mosdókkal ellentétben a kádajtónak igen fontos funkcionális haszna van.
Jelentősen csökkenti a balesetek kockázatát azzal, hogy egy egyszerű lépéssé redukálja a fürdőkádba és a fürdőkádból való közlekedést. A be- és kiszállás megkönnyítése nagyon jól jöhet mindazoknak, akiknek kerülniük kell a nagy lépéssel járó vagy hajlongó mozdulatokat.
A kádajtó beépítése egy nap alatt megtörténik, nem kell hozzá átalakítani az egész fürdőszobát. A megrendelés menete ide kattintva áttekinthető, de ha további kérdés felmerülne, szívesen rendelkezésre állunk elérhetőségeink bármelyikén!
Nem érdemes furcsa megoldásokkal kísérletezni, abból van elég bőven, ahogyan arra ebben a cikkben is rávilágítottunk. A fürdőkádajtó egy jól bevált módszer, amely már sokaknak örömet okozott azzal, hogy megkönnyítette az életét.
Csak egy karnyújtásnyira van – nem kell hozzá mást tenni, mint ide kattintva megrendelni!